
Köszöntő
A Velencei-tó körül rendszeresen kerekezők jól ismerik a környék különleges hangulatát, frissítő levegőjét. Ugyanakkor jól ismerik az elhasználódott utakat is. Két, sikeres pályázatnak köszönhetően azonban idén olyan fejlesztések valósulnak meg, amelyek biztonságos és élményekben gazdagabb kerékpározást tesznek lehetővé.
Hosszú ideje fáradozunk azon, hogy a tó környéke az aktív kikapcsolódást kedvelők, családok, baráti közösségek kiemelt turisztikai célpontjává váljon. Ehhez elengedhetetlen a szolgáltatások színvonalának emelése, az infrastruktúra fejlesztése és a programkínálat további bővítése.
A Velencei-tó déli partszakasza mentén, Dinnyéstől Velencéig 12 km hosszan épül az a kerékpárút, amelyhez az Orbán-kormány támogatása, valamint Európai Uniós pályázatok útján sikerült forráshoz jutni. Az útszakasz több mint háromnegyede új nyomvonalon épül.
L. Simon László kormánybiztossal, a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, Vértes Térségi Tanács elnökével valamint a környék polgármestereivel közös célunk, hogy a tó körülkerekezése a most épülőhöz hasonlóan jó minőségű kerékpárúton történhessen. Éppen ezért , még 2014-ben megkezdődik annak a 9 szakaszból álló, összesen 32,5 km-es bringaútnak a tervezése, amely – a most elkészülő úthoz kapcsolódóan – Velencétől Dinnyésig húzódik majd a keleti és az északi parton.
Bízom abban, hogy a jövőben egyre többen látogatnak el a természeti szépségekben gazdag Velence-tó térségébe, és fedezik fel Magyarország egyik gyöngyszemét. Két keréken érkező látogatóinkat a hagyományos vendégszeretettel, friss levegővel, biztonságos bringautakkal és hasznos kerékpáros szolgáltatásokkal várjuk.
Tóth István
polgármester
Gárdony Város Önkormányzata